Hívj minket!

+36 20 453 7644

csend@csend.hu

Mantra Szabadegyetem

Magyarország legnagyobb múltú parapszichológiai képzése

Orvosi Nobel-díj 2015

Írta:  okt. 05 2015

Hogyan is van ez?


A kínai Juju Tu doktornő egy olyan növény maláriaellenes hatásának igazolásáért kapta a díjat, melyet a kínai hagyományos gyógyászat
már nagyon régóta használt láz- és gyulladáscsökkentőként.
A felfedezés az 1970-es évek elején történt, az artemisinin nevű hatóanyagot az egynyári üröm cserjéjéből vonják ki,
bár a növény maláriaellenes hatását már a 4. század közepén született feljegyzésben is említik. 

 

Az átadón elhangzott kérdésre válaszul a bizottság jelen lévő tagjai óvatosan nyilatkoztak, mikor azt kérdezték tőlük, hogy:
"A díj egyben igazolása annak is, hogy az alternatív gyógyászatnak is van helye a tudományos alapú orvoslás mellett?"
A válaszban kiemelték, hogy a hagyományos gyógyászat tapasztalatai kiváló forrásként szolgálhatnak olyan új ötletek kidolgozásakor, amelyek eredményeit tudományos módszerekkel is igazolni lehet.

Amikor ismét felmerült, hogy ez az első Nobel-díj, amit a hagyományos kínai gyógyászat kapott, a bizottság tagjai kiemelték:
Nem a hagyományos kínai gyógyászat egyik módszerét díjazták, hanem egy olyan kutatót, akit a hagyományos kínai gyógyászatban is alkalmazott ötlet inspirált.  

Tehát történhet bármi, még akár egy Nobel-díj átadása is, ami a gyógynövények valós hatását igazolja, a válasz több mint óvatos lesz! 

Forrás: index

 

 

Címkék:

Itt találsz minket

Thököly 60 Irodaház,
Budapest 1146, Thököly út 58-60.
 

Lépj velünk kapcsolatba

Telefon
+36 20 453 7644
 
 
 
 
Nyitvatartás
H-P 9-17 óráig
 
 

Blogértesítő

Az újdonságot kedvelőknek