Hangzatos mondatnak tűnhet az iménti kettő, de ez az igazság!
1992-ben indult a történetünk. Azóta adjuk elő a parapszichológiát és olyan, ma már elfogadott tudományokat, ami akkor még a modern kor inkvizíciója alá esett. Más köntösbe bújtatva adjuk át a "titkos tanokat" és azóta több ezer ember végezte el a szabadegyetemet. Így fordulhat elő az, hogy bárhová mész, sok oktatóval találkozhatsz, akik nálunk kapták meg a tudásukat.
Huszonhét év hosszú idő, sokszor állított az élet minket is nehéz döntések elé, költöztünk többször, volt több és kevesebb növendék, voltak csalódások és örömök de egy fontos dolgot sikerült megőriznünk: a képzésünket, a Mantra Szabadegyetemet! Mindenki tudja miről írunk, hiszen ma már kevés olyan cég, vállalkozás, eszme, képzés létezik, akik ilyen hosszú időt tudhatnak maguk mögött!
Volt egy államilag akkreditált főiskolánk, amit elvettek tőlünk az egyházak megszüntetésével és valószínű sosem kapjuk vissza már. Sokat dolgoztunk érte, sok küzdés van mögötte, mégsem csüggedünk!
Csak egy darab papír tűnt el, a tudás nálunk maradt! Ezt a tudást adjuk át két éves képzésünk alatt annak, aki velünk tart!
A Szabadegyetem filozófiájának egyik alappillére, hogy minden vallásos - filozofikus gondolat közös és egyetlen gyökérből ered, a sokféle hit, Isten-értelmezés a különböző szociális körülmények között élő népek különböző lelki, illetve gondolati hozzáállásából jött létre. Így a közös eszme egyre sokszínűbb lelki és gondolati tartalommal telik meg, egyre inkább "emberivé", egyre inkább saját, személyes élménnyé válik.
Ugyanakkor a tudományos élet gyakorlatilag minden területén ellentétes értelmű törekvés észlelhető, a kutatók a jelenségek mögött valamilyen egyszerűen leírható, egységes "irányító elvet" sejtenek és keresnek. A matematikusok, fizikusok olyan törvényszerűségeket keresnek, amelyekkel egyszerűen le lehetne írni és előre lehetne jelezni mind a mikrokozmosz, mind a makrokozmosz jelenségeit.
A pszichológia és az orvostudomány visszanyúl a tradicionális elképzelésekhez, amelyek értelmében az emberi lélek egy hatalmas egység apró, de az egésszel egyenrangú része. Véleményünk szerint a személyes, belső élménnyé átalakult alapeszme érleli meg az emberek lelki, tudati, morális, szociális, stb. jellemzőit - tehát "emberivé teszi" az embereket -, ugyanakkor a tudománnyal karöltve visszavezeti az emberiséget ahhoz az Eredethez, amelyből minden és mindenki származik.
A Mantra Szabadegyetem nemcsak nevében, hanem tartalmában is viseli mind a filozofikus hittudomány, mind a modern akadémikus tudomány jegyeit. A Mantra Szabadegyetem gyűjtőlencse kíván lenni: a kiindulási pontból a filozófiák által minden irányba szétszórt fényt szeretné újraegyesíteni és ily módon világosságot vinni a fejekbe, egyrészt az Eredet és a filozófiák megismertetésével, másrészt a tudomány eredményeinek segítségével.
A Szabadegyetemen olyan szakemberek képzése folyik, akik minden jelenség - legyen az helyes vagy akár nem kívánatos - mögött észreveszik azt az összekötő fonalat, mely a jelenséget az egységhez köti, e fonálon végighaladva megtalálják azokat a lehetőségeket, melyek révén a hátrányos vagy káros tényezők - az egységen keresztülvezetve egy másik irányba - megszüntethetők. Végzett szakembereink átfogó és mély tudásuk birtokában az élet bármely területén képesek alkalmazni ún. egységesített tudásukat, legyen az műszaki terület, kereskedelem, pedagógia, ökológia, szociológia, orvostudomány vagy alternatív medicina.
Természetesen ehhez a munkához rendkívül alapos és sokirányú felkészültség szükséges:
A képzés fő vonalát a különböző filozófiai, pszichológiai tanítások elméleti és gyakorlati elsajátítása képezi. Ezen belül igyekszünk hozzásegíteni minden növendékünket valódi útjának megtalálásához és bátorítjuk az azon való végighaladást, illetve átadjuk a spirituális vezetés, a szellemi úton történő „gyógyítás” számtalan válfaját.
Célunk:
A Mantra Szabadegyetem a gyűjtőlencse szerepét tölti be, immár huszonhárom éve. A kiindulási pontból a vallások, a filozófiai irányzatok és a tudományok által minden irányba szétszórt fényt egyesíti újra, és ily módon gyújt világosságot a fejekben.
Végzett szakembereink átfogó és mély tudásuk birtokában az élet bármely területén képesek alkalmazni alternatív szemléletű, „egységesített" tudásukat, legyen az oktatás, műszaki terület, kereskedelem, pedagógia, ökológia, szociológia, vagy az orvostudomány.
A képzés arra irányul, hogy a végzett növendék képes legyen felismerni a testi – lelki – tudati és szociális rétegek közötti feszültségeket, diszharmóniát – függetlenül attól, hogy az mely életterületen ad jeleket, képes legyen jól értékelni ezeket a jeleket, tudja azt, hogy a jel milyen spirituális fejlődésbeli zavart mutat, legyen képes megkeresni a segítséget kérő számára eredetileg kijelölt spirituális fejlődési utat és adott esetben tudjon hatékony segítséget nyújtani úgy, hogy az illető erre az útra visszataláljon.
Mindenképpen szükséges a növendék gondolkodásmódjának kiszélesítése ehhez a munkához, melynek révén – ún. analógiás gondolkodásmód – olyan jelenségek között is kapcsolatokat fedez fel, amelyek között látszólag semmilyen összefüggés nincs.
Minden vallás, minden tradicionális gondolkodás őriz bizonyos analógiás elemeket, melyek ebben a munkában jól felhasználhatók.
Ez a parapszichológiai képzés nem egy a sok közül, hanem a legelső, a legnagyobb hagyományokkal rendelkező szabadegyetem.
Igen megváltozott!
Nagyobb óraszámban, jóval több gyakorlati munkával adjuk át a parapszichológiát, extra pszichológiát, mint az elmúlt években! Minden képzési napon meditálsz, majd olyan gyakorlatokat végzel, amit az adott napon elméletben megtanultál! Ez egy óriási előny, hiszen azonnal elmélyíted a frissen szerzett tudást!
Azért különleges mert ilyen rendszerben, ilyen alapossággal, ilyen magasan kvalifikált előadóktól egy képzésen sem tudsz parapszichológiát tanulni!
Nekünk is hosszú évekbe telt mire, megtaláltuk az elméleti és gyakorlati órák közti egyensúlyt és olyan tematikát dolgoztunk ki, ahol az első évében csak és kizárólag parapszichológiát tanulsz 300 órában!
Növendékeink mindig különleges személyiségek!
Másként látják a világot, ezer kérdés foglalkoztatja őket, nem elégszenek meg az általános válaszokkal, mélyebb értelmét keresik a történéseknek, jobban meg szeretnék érteni a világ eseményeit, folyamatait!
A problémákat sosem fogadják el, keresik a magyarázatot és mi segítünk nekik rálelni a helyes válaszra.
Sokszor elkeseredettségükben találnak ránk - mert úgy érzik - még a közvetlen környezetük sem érti meg őket, családtagjaik gondolatai távol állnak az övéktől. Azért jönnek hozzánk, hogy megértsék a környezetükben lévő embereket, tudjanak problémát kezelni és megoldani, harmóniát vigyenek az életükbe és segítségükre legyenek önmaguknak és másoknak!
Miért a Mantrára?
Elsőként talán azért, mert olyan előadóktól tanulsz, akik a tudásukat sok-sok tanulással szerezték meg és nem egy éjszaka világosodtak meg, mint oly sokan az ezotéria világában!
A legtöbb parapszichológiát oktató intézményben a Mantrán végzett tanítókkal találkozhatsz, amire mi nagyon büszkék vagyunk!
Jó helyen lennél bármelyiknél, de miért ne itt tanulnál, ahol ők is tudásuk javát szerezték meg!
Szabadegyetemi Certificat-ot.
Nehéz arra a kérdésre válaszolni, hogy mire használhatod! Ha azt írom, hogy gyökeresen megváltozik az életed, mindez persze pozitív irányban, akkor általánosságban írok!
Minden végzett növendékünk más-más szakterületen dolgozik és a megszerzett tudást, saját berkein belül alkalmazza. Mást jelent ez a képzés a jogásznak, az eladónak, a pszichológusnak és mást az üzletembernek. Legjobb ha elolvasod a már végzettek által írt tapasztalatokat!
Mindkettőről!
Ami elhangzik elméletben, azt gyakorlatban is alkalmazzuk! Mindent megtanulsz az órákon, nem kell tanfolyamokra járnod a gyakorlati tudás elsajátításáért, így plusz költséged sem lesz a két év alatt!
Az első évben 300 órát szánunk ennek a tudásnak az átadására! Ilyet máshol nem találsz!
Általában minden harmadik hétvégén, szeptember elejétől július közepéig tart a képzés. (Nézd meg és töltsd le magadnak a foglalkozási rendet!)
Ha Ön hallgatóként jelentkezik a Mantra Szabadegyetemre:
A felvételi beszélgetést, illetve egy teszt kitöltését követően történhet meg a beiratkozás.
A felvételi díj 20 000 Ft, mely tartalmazza a vizsgadíjakat és a diploma árát, ami a sikeres diploma védését követően kerül átadásra.
A Szabadegyetemre felvett hallgatók tandíja 30 000 Ft, mely szombat 9-18 és vasárnap 9-18 óra között megtartott előadásokra értendő.
Az éves tandíj fizethető:
Alkalmanként: 30 000 Ft (oktatási hétvégéken)
2 x féléves részletben: (szeptemberben és februárban) 5% kedvezménnyel
Egy összegben: (szeptemberben) 10% kedvezménnyel
Külsős érdeklődők is részt vehetnek a számukra érdekes előadásainkon:
Modulok:
Egyetlen hétvége (szombat, vasárnap 9-18h) is választható, illetve azonos témakörben, több hétvégén keresztül tartott előadás-sorozatok.
Részvételi díj: 40 000 Ft /hétvége
Fizethető:
Alkalmanként: 40 000 Ft /hétvége
Egy összegben: 10% kedvezménnyel (ha a Modul minimum három hétvégét érint)
Végzett Mantrások is részt vehetnek újra előadásainkon
Számukra a részvétel 50%-os kedvezménnyel lehetséges.
+36 20 453 7644
csend@csend.hu